. . . : : :  Turcsányi Krisztina Szurkolói Oldala : : : . . .

    

Hírek 2011/12

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Győzelemmel ünnepeltük a harmadik helyet

EKF SPORT   

Győzelemmel búcsúzott az idei pontvadászattól az Eszterházy KFSC-GloboSyS női kézilabda együttese, ezt követően pedig a főiskolások át is vehették a megérdemelt bronz medáliákat a korábbi válogatott legendától, Pádár Ildikótól.A már biztos harmadik helyezett női kézilabda csapatunk a férfi együttes után játszotta az idény utolsó bajnoki találkozóját. Az egyidőben zajló több sportesemény ellenére szép számú, lelkes közönség várta a lányokat.

Bronzkapuban az EKFSC-GloboSyS

   

Jó játékkal, magabiztos győzelmet aratott az Eszterházy KFSC-GloboSyS női kézilabda csapata az Inárcs-Örkény vendégeként. Az NB I/B keleti-csoport 19. fordulójának mérkőzése komoly téttel bírt mind a két csapat számára, gyakorlatilag a dobogó alsó fokáért zajlott az ütközet. A főiskolás egri lányok gondoskodtak arról, hogy ne kelljen sokat izgulni. Magukhoz ragadták a kezdeményezést, és nem is engedték ki kezeik közül azt egészen a lefújásig. A fölényben kézilabdázó Hegedűs-tanítványok végig vezettek. Az első félidő végén megszerzett négygólos előnyüket megduplázták a folytatásban, így nyolc találattal diadalmaskodtak riválisuk felett. Örömteli, hogy fontos mérkőzésen, szervezetten, jól koncentrálva kézilabdáztak a mieink, így sikerült visszavágniuk az ősszel hazai környezetben elszenvedett vereségért is.
 

A kezünkben volt, végül egy pont kicsúszott

http://sport.ektf.hu   

Sok hibával játszott, mégis meccslabdája volt az Eszterházy KFSC-GloboSyS női kézilabdacsapatának a Budaörs-Érdi VSE II. elleni bajnoki mérkőzésen, az érvénytelen gól után azonban pontot mentettek a vendégek.

EGY TIZESSEL JOBBAK VOLTUNK A DEBRECENNÉL

   

Nagyon érik a dobogós helyezés az Eszterházy KFSC-GloboSyS női kézilabdacsapata számára, Hegedűs Tibor együttese a vasárnapi, debreceni találkozón ugyanis 30-20 arányban verte a tabellán közvetlen mögötte álló DVSC-Fórum II. gárdáját.

Nem sikerült feltartóztatni a listavezetőt

http://sport.ektf.hu/   

Gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt az első helyezett Nyíradonyi VTK – Eszterházy KFSC-GloboSyS női kézilabda bajnoki rangadó sorsa, az egriek így a folytatásban sem tudtak csodát tenni, maradt a nagyarányú vereség.

15. FORDULÓ EREDMÉNYEI ÉS TABELLA!

   
 15. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI:
TABELLA:

FÖLÉNYES REVÁNS A SZEGED ELLEN

sport.ektf.hu   

Az őszi, Szeged elleni idegenbeli vereséget követően, alaposan visszavágott az Eszterházy KFSC-GloboSyS csapata az NBI/B keleti csoportjának 15. fordulójában.

NŐI KÉZILABDA: NB1/B KELETI CSOPORT, 13. FORDULÓ!

   

  EREDMÉNYEK   

   TABELLA  

Az orosháziakat az EKFSC is megverte

   

Gyengébb játékkal ugyan, de megszerezte idei első bajnoki győzelmét az Eszterházy KFSC-GloboSys hölgy együttese. Ahogy szombaton az Egri FC labdarúgói, úgy az egri főiskolás nők is legyőzték orosházi vendégeiket.

Félidőben még vezetett,de a mérkőzés végén a Főgáz örülhetett.

heol.hu   

Feszült hangulatban ért véget az Eszterházy KFSC-GloboSys női kézilabda-csapatának fővárosi vendégjátéka a másodosztályú bajnokság tavaszi nyitányán.

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
NYERŐ 71-ES! :)
 

 

Sport:
Kézilabda (mi más?!)
Jelenlegi klubja:

Eszterházy KFSC-GloboSys
Poszt:
Balszélső 

Mezszám:
71 

Születési dátum:
1990.04.04. 

Magasság:
168 

Súly:
54

Hol kezdett kézilabdázni:
Jászberényi TKF DSE  

Kedvenc országod:
Olaszország  

Kedvenc városod:
Budapest, Párizs 

Kedvenc elfoglaltságod:
sportolás:) és sétálás, beszélgetés a barátaimmal  

Kedvenc ételed:
lecsó, gyümölcsleves, főzelékek  

Kedvenc színed:
kék  

Kedvenc filmed:
Amíg a Jackpot el nem választ  

Kedvenc énekesed, zenekarod:
Pink, Lady Gaga, Black Eyed Peas

Kedvenc állatod:
macska, delfin  

Kedvenc autód:
BMW  

Kabalád:
titok:)   

 
Mérkőzések

NYÁRI SZÜNETEN A CSAPAT! 

 
Kiemelt Partnerek!

 

EKF CSAPATÁNAK HIVATALOS OLDALA

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók! 7000 felett!
Indulás: 2010-11-30
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.